Klasszikus stílusú SF regény - a lehető legmodernebb
gondolatokkal.
Eganre érdemes odafigyelni. Már akkor feltűnt a neve, amikor még csak néhány
novellája jelent meg magyarul a Cherubion antológiáiban. Először is
ötletgazdagsága és eredetisége ragadott magával, ami nagy szónak számít a mai
science-fictionben, amikor szinte már mindent megírtak, amit csak lehet, és a
történetek gyakran csupán egymás emlékmásainak tűnnek.
Meghökkentő volt, hogy az újszerűséghez ugyanakkor a műfaj
klasszikus hagyományainak tisztelete és ápolása társult. Mintha egy vérbeli, a
hőskorban született tudományos SF-et olvasnék, csak éppen a legfrissebb tudomány
eredmények, hipotézisek, gondolatkísérletek köré építve.
Egyetlen baj volt csak a novellákkal: az író néha olyannyira
elmélyült egy-egy extrém helyzetben, hogy a sztori néha nehezen érthetővé vált.
Mindezt elmondhatjuk a Karantén című, minden túlzás nélkül
zseniális regényről is. A huszonegyedik század végén játszódó történet első
néhány oldalán olyan ötletzápor zúdul ránk, amelynek minden egyes sziporkája
megérne egy külön misét, de Egan megengedi magának azt a luxust, hogy ezeket az
ötleteket csak háttérnek használja. Ilyenek például az idegpályát módosító
kommunikációs eszközök, amelyekkel például álmunkban is fogadhatunk
"telefonhívást", vagy a Déja Vu nevű implant, amely útikalauzként működik
ismeretlen helyeken.
A történet főcsapása ugyanis ennél sokkal fontosabb: az
emberiséggel szörnyű dolog történt, egy éjszaka kialudtak a csillagok, minden
eltűnt az égről. Egy tökéletes gömb, amelynek a Nap a középpontja, évtizedekkel
a regény kezdete előtt izolálta a Naprendszert. Azóta az emberek a félelem
szülte vallási kultuszok és a terrorizmus rettegésében élnek.
Ebben a helyzetben a megdöbbentő események láncolatát Laura
Andrews titokzatos eltűnése indítja el: a harminckét éves fogyatékos nő, aki egy
hatéves gyermek értelmi képességeivel rendelkezik, egy napon eltűnik a jól
őrzött Hilgemann Intézetből, a kamerák és a biztonsági őrök szeme elől. Főhösünk,
a megtalálásával megbízott nyomozó hamarosan a fizikai világ olyan dimenzióit
tapasztalja meg, amelyekről korábban nem is álmodott.
Egan nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy "levisz" minket
szubatomi szintre, és a kvantummechanika rejtélyeire épít fel egy egész regényt.
A meglepő gondolatkísérlet egyre bonyolultabbá válik, és egyre jobban ki kell
tágítanunk a tudatunkat, hogy követni tudjuk az eseményeket, mert egy olyan
világban játszódnak, amely ellentmond minden korábbi tapasztalatunknak, a
logikánknak és a józan eszünkek.
A szerző a vége felé már kicsit túlmagyaráz helyzeteket, de
ez még nem megy az élvezhetőség rovására.
A Karantén mindenkinek ajánlott, aki szereti a hard sf-et és
a modern gondolatokat.
