Elküldve: 2005. január 11., 00:35 Hozzászólás témája:
Sam_Reed:
"Ez is egy hozzaallas. De elegge sznob hozzaallas Szerintem teljesen lenyegtelen hogy egy konyv hogy keszul. Vagy tetszik, vagy nem."
Hát ez van, sznob a hozzáállásom, de azért engedelmeddel árnyalom egy kicsit a képet.
Amit írtam, olvasmányélményeimből származó tapasztalatként írtam, és hozzátettem némi "írogatásból" származó véleményt is. Nem azt mondtam, hogy mielőtt belekezdek egy könyvbe, lenyomozom, hogy az író mennyi időt fordított rá, csak azt tudom, hogy azok a könyvek, amelyek többet nyújtanak egyszerű szórakozásnál, nem összecsapott munkák.
Pl. Mike A. Stackpole, aki elképesztően gyorsan, 200 óra alatt ír meg egy regényt. Mindegyik könyve üres volt. Akció, kaland, és ennyi. Tudok még mondani, de tudok olyat is, aki sokáig bíbelődött egy regénnyel, mégse lett korszakos mű.
Én valamiért olyan könyveket szeretek olvasni, amelyek többet jelentenek, mint szimpla szórakozás, közben elgondolkodtatnak, esetleg egy adott téma utánjárására késztetnek. Az olvasás nem tévénézés, hanem kicsit értelmesebb elfoglaltság.
Az nyilvánvaló, hogy mi ketten mást szeretünk az SF-ben, így nem is hiszem, hogy közös nevezőre jutnánk, de én mégis úgy gondolom, hogy a ráfordított idő ordító mértékben meglátszik egy könyv minőségén.(Persze mindig vannak kivételek.)
Alex_Bates:
Nekem az írás folyamat nem csak a bepötyögést jelenti, hanem az ötlet szárbaszökkenésétől indulva, a jegyzetek készítését, utánajárást, kuatkodást, stb. De még egyszer, senki se mondta, hogy az írással töltött idővel egyenes arányban nő a minőség.
Csak ahhoz, hogy legyen a műben gondolat, ötlet (ne egy db.), jellemek, amelyek el is különülnek egymástól, stb. ehhez bizony idő kell. Mondhatjuk, hogy pl. egy Hyperion szintű regényt meg lehet írni 2 hónap alatt, de nem lehet. És ebben megint csak igazat kell adnom Sam_Reednek, ugyanis ahogyan ő '', én is sznob vagyok, mert ennél alább valahogy nincs kedvem adni, ha kell, inkább angolul olvasok, pl. Endymiont, Iliumot, Vernor Vinge-t, stb. Szerencsére manapság magyarul is egész jó könyvek kezdenek megjelengetni.
Elküldve: 2005. január 10., 22:39 Hozzászólás témája:
Sam_Reed írta:
Megjegyeznem, hogy Shakespeare is megelhetesi iro volt
Jogos. Megjegyezném ugyanakkor, hogy az ájult csodálat, amely néhol körülveszi, korántsem volt (és talán nem is lesz) jellemző minden időben. Abszolút személyes véleményként: én sem vagyok elájulva tőle.
Mindez azonban mellékes.
Ahogy sokan odafigyelnek arra, hogy egy kávé fair trade legyen, vagy hogy ne indiai gyerekrabszolga-munkából származzon egy szőnyeg, úgy akár az is lehet szempont, hogy az író miért és hogyan írta, amit írt. Az olvasó számára a mű keletkezési körülményei is relevánsak lehetnek. Nem kell, hogy az legyen, de miért ne lehetne figyelembe venni?!
Csatlakozott: 2004. 06. 29. Hozzászólások: 678 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2005. január 10., 19:54 Hozzászólás témája:
Hackett írta:
Sam Reed:
Én értem, mit akart mondani orka a "megélhetési" szóval.
Szvsz van, akinél egy idő után átbillen a motiváció a jó regények írása irányából, a pénz keresés felé, és már nem azért ír valaki, hogy alkosson valami érdekeset, értékeset, hanem csakis pénzkereseti célból. Félreértés ne essék, ha valaki dolgozik, természetes, hogy fizetséget vár a munkájáért, de azért nem mindegy, hogy melyik szempont lebeg a szeme előtt írás közben.
Felvetés:
Pl. mi a vélemény egy olyan könyvről, amit szűk határidőre írnak, nagyjából előre lebeszélt terjedelemmel, villámsebesen 1-2 hét, vagy 1-2 hónap alatt? Én nem vagyok biztos benne, hogy egy olyan regénynek, amit én olvasni szeretnék, így kell készülnie.
Végül is, az írás valami művészetféleség lenne, vagy mi, nem pedig iparosmunka. Noha, ez utóbbi is megél a piacon, sőt, tartok tőle, hogy túl jól, az értékéhez képest.
Ez is egy hozzaallas. De elegge sznob hozzaallas Szerintem teljesen lenyegtelen hogy egy konyv hogy keszul. Vagy tetszik, vagy nem.
Megjegyeznem, hogy Shakespeare is megelhetesi iro volt _________________ Mit der Dummheit kämpfen Götter selbst vergebens.
Elküldve: 2005. január 10., 18:32 Hozzászólás témája:
Az írás időtartama nem feltétlenül mérvadó, van, aki gyorsan dolgozik. Olyan is, akinek a fejében már évek óta ott van a téma, a vázlat, a részletek, csak kell valami, ami beindítja a munkát - például a szerződés.
És olyan is van, aki látszólag évekig gyötrődik a regényével, de valójában csak néha-néha csap bele: összecsapott, átgondolatlan munkát is lehet lassan csinálni.
Az a döntő, hogy van-e az írásnak füle, farka, tartalma, van-e benne gondolat, ember, stílus stb., vagy valami sablonra készült gyorsfogyasztásra szánt zagyvalék.
Elküldve: 2005. január 10., 17:34 Hozzászólás témája:
Sam Reed:
Én értem, mit akart mondani orka a "megélhetési" szóval.
Szvsz van, akinél egy idő után átbillen a motiváció a jó regények írása irányából, a pénz keresés felé, és már nem azért ír valaki, hogy alkosson valami érdekeset, értékeset, hanem csakis pénzkereseti célból. Félreértés ne essék, ha valaki dolgozik, természetes, hogy fizetséget vár a munkájáért, de azért nem mindegy, hogy melyik szempont lebeg a szeme előtt írás közben.
Felvetés:
Pl. mi a vélemény egy olyan könyvről, amit szűk határidőre írnak, nagyjából előre lebeszélt terjedelemmel, villámsebesen 1-2 hét, vagy 1-2 hónap alatt? Én nem vagyok biztos benne, hogy egy olyan regénynek, amit én olvasni szeretnék, így kell készülnie.
Végül is, az írás valami művészetféleség lenne, vagy mi, nem pedig iparosmunka. Noha, ez utóbbi is megél a piacon, sőt, tartok tőle, hogy túl jól, az értékéhez képest.
Elküldve: 2005. január 10., 15:32 Hozzászólás témája:
Sam_Reed írta:
Ezzel semmi bajom, én csak a "megélhetési" jelzőt tartottam furcsának egy olyan ember esetében, aki írásból él.
Nekem meg semmi bajom, ha valaki az írásból él (sőt, furcsa is lenne, ha kifogásolnám), de számomra nem SF író az, aki ugyanakkor a tudományosságot csapja arcul más írásműveiben.
Félreértések elkerülése végett: nem csak a természettudományok nagydoktorai írhatnak SF-t, de amiket Nemre leír (pontosabban ahogy leírja)... na mindegy. Számomra visszataszító, ahogy a tudományos ismeretterjesztő művek néhány stiláris elemét használva "látszatot kelt", és vezet félre embereket. Nem SF regényben, hanem cikkekben, stb.
Elküldve: 2005. január 10., 14:56 Hozzászólás témája:
Necroman_Mk2 írta:
Kiegészítés a Szentmihályi novellához: szerintem ez a mű igazából nem novella, hanem szinopszis. Lehet, hogy a címe valójában erre utal...
A novella címe (és a főszereplő neve) tisztelgés Jókai Mór műve, A jövő század regénye előtt, ami a magyar SF egyik nagy klasszikusa, és honfitársaink találékonyságának állít emlékművet (többek közt).
SZSZP-nek egyébként amolyan védjegye volt a rövid, csattanós novella, amiről több kötete is tanúskodik (pl. 101 mini sci-fi).
Csatlakozott: 2004. 06. 29. Hozzászólások: 678 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2005. január 10., 14:33 Hozzászólás témája:
orka írta:
Arra gondoltam, amit pár bekezdéssel később írtam: nem tudom SF írónak tartani azt, aki a leghajmeresztőbb ostobaságokat, vagy éppen valós kérdéseket de szándékosan torz formában ír - "tudományos" vagy "ismeretterjesztő" címszó alatt. "Megbocsáthatóbbnak" gondolnám, ha butaságból tenné (természetesen ez is negligálná, mint SF írót a szememben), a szándékos, "nyereségvágyból" elkövetett néphülyítést azonban nem.
Ezzel semmi bajom, én csak a "megélhetési" jelzőt tartottam furcsának egy olyan ember esetében, aki írásból él. _________________ Mit der Dummheit kämpfen Götter selbst vergebens.
Elküldve: 2005. január 10., 10:05 Hozzászólás témája:
Sam_Reed írta:
orka írta:
... és megélhetési író.
Ez ugyan jól hangzik, de ha belegondolsz, nincs sok értelme. Az írók abból élnek, hogy megveszik az irományaikat. (Tudom hogy ez nincs mindig így, főleg itt nem...)
Arra gondoltam, amit pár bekezdéssel később írtam: nem tudom SF írónak tartani azt, aki a leghajmeresztőbb ostobaságokat, vagy éppen valós kérdéseket de szándékosan torz formában ír - "tudományos" vagy "ismeretterjesztő" címszó alatt. "Megbocsáthatóbbnak" gondolnám, ha butaságból tenné (természetesen ez is negligálná, mint SF írót a szememben), a szándékos, "nyereségvágyból" elkövetett néphülyítést azonban nem.
Elküldve: 2005. január 8., 10:19 Hozzászólás témája:
orka írta:
Nem beszélve arról, hogy Nemere mekkora "árulója" a SCIENCE fictionnak. Elég megnézni a különböző vidéki lapokba, vagy rádió-tévé műsorújságokba írt "ismeretterjesztő" cikkeit, amelytől forog a gyomrom... Ezekhez képest az asztrológia majdhogynem tudománynak minősül...
Csatlakozott: 2004. 06. 29. Hozzászólások: 678 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2005. január 8., 00:06 Hozzászólás témája:
orka írta:
... és megélhetési író.
Ez ugyan jól hangzik, de ha belegondolsz, nincs sok értelme. Az írók abból élnek, hogy megveszik az irományaikat. (Tudom hogy ez nincs mindig így, főleg itt nem...)
Idézet:
Amúgy a fenti jelzőt Zsoldos Péternek tartanám fel.
Ízlés dolga. Nem mintha ellenkezni akarnék, de igazából nem is vagyok meggyőződve az állítás igazáról.
Idézet:
Nem beszélve arról, hogy Nemere mekkora "árulója" a SCIENCE fictionnak. Elég megnézni a különböző vidéki lapokba, vagy rádió-tévé műsorújságokba írt "ismeretterjesztő" cikkeit, amelytől forog a gyomrom... Ezekhez képest az asztrológia majdhogynem tudománynak minősül...
Ezzel viszont teljesen egyetértek. _________________ Mit der Dummheit kämpfen Götter selbst vergebens.
Elküldve: 2005. január 7., 20:47 Hozzászólás témája:
Necroman_Mk2 írta:
Nemere István: Mindenből csak egy
A magyar SF írófejedelem
... és megélhetési író.
Amúgy a fenti jelzőt Zsoldos Péternek tartanám fel.
Nem beszélve arról, hogy Nemere mekkora "árulója" a SCIENCE fictionnak. Elég megnézni a különböző vidéki lapokba, vagy rádió-tévé műsorújságokba írt "ismeretterjesztő" cikkeit, amelytől forog a gyomrom... Ezekhez képest az asztrológia majdhogynem tudománynak minősül...
Elküldve: 2005. január 7., 20:44 Hozzászólás témája:
Az ördög ügyvédjeként hadd koncentráljak a hiányosságokra:
K B: Az időutazás technikája
Nem SF. (Érdekes összecsengések vannak a Pillangó-effektus c. filmmel. /Tisztában vagyok azzal, hogy nincs közvetlen összefüggés/)
L B: Az utolsó lábnyom
Hol zsúfolt, hol belassult.
Sz Sz P: A jövő század novellája.
Miután ez csak egy novella szinopszisa, csak az ötlet értékelhető: annak meg elég közepes.
N I: Mindenből csak egy
Borzasztóan túlírt, ami egy négyoldalas novellánál nem kis "teljesítmény". A végén külön unatkoztam - nem szükséges a számba rágni a dolgokat.
J V: A rendszerek ellensége.
Mondjuk Amerikát nem kis részben vallási szélsőségesek alapították, akik most éppen újra megerősödtek, úgyhogy az egész kiindulópont billeg.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban