Solaria Sci-Fi Magazin - Content - Cikkek, hírek, könyvismertetők, novellák és kritikák a science fiction világából

Alant olvashatóak az Új Galaxis antológia nemrégiben megjelent 13. számának alkalmából az írókkal és grafikusokkal készült interjúk, melyeket a kiadvány honlapjáról vettünk át.
Az interjúkat Szentesi Ágnes (Odo) készítette.

Sci-fi érett korban – B. Kósa Kati

Több helyen olvashatjuk írásait, a neten, egy apró fotón őt magát is nézegethetjük, de engem és talán az olvasókat is sokkal jobban érdekelné, valójában milyen ember az a B. Kósa Katalin, aki éretten is megőrizte vonzalmát a sci-fi iránt, mi a foglalkozása, végzettsége, milyen a hétköznapi élete egy félamatőr sci-fi írónőnek?

Nos, eredetileg földrajz-rajz szakos tanár szerettem volna lenni, de ez sajnos nem jött össze... Szóval nincs egy szál diplomám sem. A képzettségem hivatalosan „képesített könyvelő, vállalati tervező, statisztikus", azon kívül "kereskedő-boltvezető", és"személy és vagyonőr". Ebből illogikusan következik, hogy pillanatnyilag beteg ápolással keresem a kenyerem. /Vidéken egy ötvenes nő abból él, amiből tud.../

Tényleg ilyen sanyarú sors vár az emberiség pechesebb részére? Komolyan hiszed, hogy teljesen tönkretesszük a Földünket? Pedig te tudsz szép, ideális világot is teremteni. Áruld el, mitől függ, hogy mikor milyen hangulatú írás kerül ki a kezed közül!

Komor színekkel akkor ábrázolom a jövőt, amikor reálisan végiggondolom, hogy merre is haladunk...("A végső fázis", "Érzékek óvodája", "35 féle mustár"stb...) Derűs képet akkor festek, amikor arról írok, hogy lehetne másképp is... A "Szerena-szisztéma" c. regényem pontosan arról szól, hogy abból, amink van, (tudomány, technika, művészet, hagyományok, stb… ) valami egészen mást is csinálhatnánk. Valami jobbat, szebbet, élhetőbbet, emberibbet. Regényem szereplőinek olyan szerencséje van, hogy a Föld gazdag örökségével, de a Földet bitorló erkölcstelen, gátlástalan uralkodó réteg nélkül új életet kezdhetnek.

Hány novellád jelent meg addig, amíg úgy döntöttél, hogy publikálod a regényedet? Milyen tapasztalataid vannak a pod kiadással?

Közel húsz novella után szántam rá magam a regény kiadására. A pod kiadás... Hát az bizony fapados megoldás csóró íróknak... Magát a könyvet szépen megcsinálták, de a marketingmunkájuk... hát az kívánnivalót hagy maga után... Nem lenne ez rossz, ha kicsit eredményesebb lenne...

A gyerekeid mit szólnak édesanyjuk irodalmi munkásságához?

Mind a három felnőtt gyermekem lelkesen olvasnak, és bíztatnak. A kisebbik fiam, mint afféle legkisebb királyfi külföldre ment szerencsét próbálni. Csak egy hátizsákkal indult, de a könyvemet beletette. Sci-fi érett korban is... Hát persze ! Kíváncsinak születtem, és már így is maradok. Érdekel a világ, amiben élek, és az a világ/ok/ is, amiben élhetnék....

Oldal tetejére

Bajzafi Ferenc „mesés határok között”

Honnan ered A tréner c. írás ötlete, a jövőnek ez az elembertelenedő sportja, amely a mai keményedő csúcssportok és az egyre drasztikusabbá váló valóságshow-k keverékének tűnik?

Nos, az ötletet egyszerűen az ÚG pályázati kiírása adta. A „keményedő csúcssportok” és a drasztikus valóságshow-k már napjainkban is létező dolgok, úgyhogy ezt nem kellett kitalálnom, csak időben kitolnom. Ami az elembertelenedést illeti, azt hiszem, ez csak egyik szegmense a lehetséges jövőbeli variációknak. Személyes, belső érzéseinkben ugyanúgy ott lakik a jó és a rossz elképzelése, mint scifi-olvasmányainkban az utópia, és a disztópia. A tréner c. írás most a disztópia felé billen, nem-ábrázolt tömegekkel és társadalmi háttérrel. A nem-ábrázolást az írás terjedelme indokolja, és viszont.

Egy MI-alapú sisakba bújtatta a trénert..

Természetesen egy hétköznapi sisak is megvédené a versenyző fejét, hiszen a tréner a szabályok szerint menetközben már nem segítheti. Viszont nem is ELLENŐRIZHETNÉ! Úgy gondoltam, mivel a biológiai embertestnek egyetlen szerve van, mely döntéseket hoz, és parancsokat ad ki /visszacsatolásokkal rendelkezik, korrigál stb./ a MI-alapú tréner sehol másutt nem lehet, mint az irányítás fészkéhez a lehető legközelebb. Ilyen egyszerűen látom.

Mikor, hogyan kezdett el írni?

A nyolcvanas évek közepén. Írókörökben, irodalmi táborokban nem próbáltam elsajátítani a „szakmát”. Néha éreztem, hogy talán kellene, de az érzésnél nem jutottam tovább. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint a „kollektív” istenkereséssel. Ha kíváncsi voltam valamire, mindig megtaláltam a könyvekben, könyvtárakban és egyéb helyeken. Ha mégsem, akkor ezek szerint nem is voltam igazán kíváncsi. Lelkem rajta.

Mi fogta meg a sci-fiben?

Természetesen az irodalma. Valahogy így állított-drótozott be a természetem. Szoros kapcsolata van a mesével, és bennem is van valamiféle csodaéhség, csodavárás. Szeretnék többet tudni a múltról, és a jövőről. Előbbi könnyű, utóbbi nehezebb. A technikai fejlődés maga után vonja a mesét, a mese maga után húzza a technikai fejlődést. Valahogy így. Nem tudom. Egy igazán jól megírt sci-fi novella lelki, pszichikai vonatkozásai lenyűgöznek. Egy idegen világba helyezett földi ember reakciói igencsak mesés határok között mozognak. Egyszerűen személyes élmény, és mintha meghatározna valamiért. Nem tudom. Úgyhogy maradok az olvasásnál, és a novellák állnak hozzám közel. Valamiért. Jó érzés egy novellán dolgozgatni.

Eddig hol publikált?

Az első írásom ’87-ben, a KRONOSZ c. kiadványában jelent meg. A második a VEGA-antológiában, később ismét a VEGA, majd az ORION 13, az ANDROID, a Palócföld folyóiratokban. Ezekkel párhuzamosan a Balassi Bálint Asztaltársaság lapjában, Hungarocon-kiadványokban, a Marsyas-ban, a KLÁRIS irodalmi folyóiratban és antológiákban. Sánta Csaba fizikus barátom jóvoltából a Dunatext TV Y-akták c. teletextjén is olvasható volt néhány novella. Aztán néhány Arcképcsarnokban, mostanában pedig az Új Galaxis 4.- 5.- 6.- 7.- 8. számában. /Most úgy fest, hogy a 13.-ban is! :) /

Oldal tetejére

Maximális fordulatszámon -- Erdei Anita

A Preyer Hugó harmadik helyezése után Egy halott ember memoárjainak megjelenése jelzi idei sikereidet. Úgy érzed, 2008. számodra a siker éve, végre kezdesz befutni? Vagy az olvasók már régebben megismerhették a nevedet, hol jelentek meg az írásaid?

Még év elején hallottam, hogy 2008 a Jupiter éve, és ha kitartóak vagyunk, idén a csillagok állása segít elérni a kitűzött célokat. Hogy a Jupiter segített, vagy csak a tudat, hogy igen, most talán sikerülni fog, nem tudom, mindenesetre elkezdtem novellákat írni, ami nagy kihívást jelentett, mert eddig még csak nagyobb lélegzetvételű művekkel próbálkoztam. Nem jelent még meg írásom ezelőtt, főként a terjedelem miatt. Tudom, hogy sokan felraknak részleteket irodalmi honlapokra hosszabb művekből is, de őszintén szólva nem látom túl sok értelmét. Ha megosztják a fennmaradó részét is az olvasókkal, az persze más, úgy nem marad hiányérzet az emberben.

Mióta foglalkoztat a sci-finek a kreatív, oldala?

Tizenöt éves koromban eszembe jutott egy science-fiction regényötlet. Azelőtt nem próbálkoztam írással, még az iskolai fogalmazások is nagy fejtörések árán születtek meg, általában valahol a pocsék és fertelem színvonal között. Az az ötlet viszont annyira megtetszett, hogy a számomra hosszú és unalmas órákon elkezdtem felvázolni a cselekményt. Az volt a legszebb az egészben, hogy soha nem vették észre a tanárok, hogy nem az óra anyagával foglalkozom.

A "halott ember" kőkemény versenyének napjaink valamelyik technikai sportja adta az ihletet?

Nagy F1-rajongó vagyok, és az egyik futam alatt eljátszadoztam a gondolattal, hogy vajon hogyan is fognak kinézni ezek a versenyek a jövőben. Már most pengeélen táncolnak a pilóták, szinte minden futamon előfordulnak balesetek, és sajnos a nézők egy jelentős része csak ezért nézi a közvetítéseket. Most még vannak korlátozások, amiket a versenyzők biztonságának érdekében hoznak, például a csapatok két éve nem fejleszthetik a motorokat, és lecsökkentették a maximális fordulatszámot 19.000 fordulat/percre, de lehet, hogy a jövőben a szórakoztatás fontosabb lesz a biztonságnál.

De térjünk vissza Erdei Anitához, ki vagy, honnan jöttél, mivel foglalkozol az íráson kívül?

Debrecenben születtem, azóta is itt élek és tanulok, most kezdem a harmadik évet a Debreceni Egyetem Anglisztika szakán. Ha minden jól megy, év végén lesz egy BA diplomám, de hogy azután merre, azt még nem tudom. Talán megpróbálkozom a csillagászattal. Gimnáziumi éveim alatt is ez volt a tervem, csak akkor visszariasztott a kevés munkalehetőség. Akárhogy is lesz, az írást mindenféleképpen folytatom.

Oldal tetejére

László Zoltán novellája sok évvel Coubertin után…

Amikor "megrendelésre" írsz, itt természetesen a pályázatok tematikus meghatározására gondolok, másképp működik az írói penna?

Természetesen másképp, hiszen a "saját" ötleteknél teljesen szabadon találhatom ki az üzenetet, majd ahhoz választhatok ki minden hátteret, így azt is, hogy milyen történetbe csomagoljam. Ha viszont előre megadott a téma, akkor ez megfordul: azon kezdek töprengeni, hogy mit tudok a témáról elmondani. Ez inspirálni is tud, hiszen például sporttal kapcsolatos novellát eddig nem terveztem írni és alighanem a közeljövőben sem került volna sor rá, ha nincs a felkérés.

Az ötlet az idei olimpia lezajlása előtt, közben vagy után született?

Azt hiszem, vége volt már az olimpiának, amikor jött a felkérés. Természetesen a novellában vastagon benne van a pekingi olimpia.

Gonosz kérdés következik: miért van olyan érzésem, hogy ez a novella működne okzosthok nélkül is?

Mert ők csak szimbolikus figurák. Azt a fajta, a sportba lényegében kívülről érkező elvárásrendszert jelenítik meg, mint a médiaképesség, a politikai szempontok, az extrém éremvárakozások. A pekingi olimpián ezek minden eddiginél markánsabban voltak jelen.

És az ezzel összefüggő kérdés: miért nem érezted szükségét a ciripelő hangon kívül bármilyen más információt közölni a földönkívüliekről?

Mert lényegtelen információk. Az olvasó képzelje őket olyannak, amilyennek szeretné. Mal számára csak az általuk támasztott igények a lényegesek. "Jót tettünk veletek, cserébe elvárásaink vannak." Ez a fajta finoman erőszakos nyomás minden sportolót érint, ha a támogatásokról van szó, márpedig a kínai vagy brit szereplésen látszik, hogy a pénz jóformán a semmiből is képes olimpiai sikersportágakat teremteni. De vajon mindig egybecseng-e mindez a pályán küzdő sportoló saját sikerorientáltságával?

És még egy: miért nem tudunk meg semmit a győztes jutalmáról? Mert az ötperces ünneplés és talmi serleg mellett, helyett a jutalom maga az ételgép és az anyagátalakító?

Úgy valahogy. A sportoló számára a legnagyobb jutalom a győzelem - kérdés, hogy ez önmagában elég-e, ha ilyen körülmények társulnak mellé.

Esetleg úgy gondolod, hogy ilyen irányba tart a professzionális sport?

Mint fentebb kiderül, valami hasonló folyamatot látok, de egy sf-novella természetszerűleg fikció, nem mentes bizonyos jelenségek kiemelésétől, felnagyításától.

Elárulod az olvasóknak, ki rejtőzik a titokzatos hang mögött? Egyfajta rafinált raisonneur?

Ezt ismét csak az olvasóra bízom.

Miért volt rá szükség, hiszen a gondolat- és kérdéssort Mal is elmondhatta volna belső monológként?

Meglehet, hogy belső monológ ez, ha jobban megfigyeled a környező szöveget. :)

Miért ilyen száraz Mal karaktere, hiszen a verseny hat napja alatt egyetlenegyszer sem merül fel benne semmilyen belső, intim gondolat, emlék... Talán csak a zuluk futása, ha az nem a narrátor eszmefuttatása... Vagy ezzel akarod érzékeltetni, mennyire kilúgozza a kimerítő fizikai teljesítmény, amely abban a jövőben a munka helyére lépett?

Egyrészt igen, másrészt mindez szintén nem lényeges körülmény. A futás többhetes esemény, ebből én kiemeltem bizonyos szilánkokat. Más pillanatokban bizonyára gondol az elfogyasztott reggelire, a kedvenc zenéjére, az édesanyjára (és a vetélytársak édesanyjára) stb. :)

És a végére egy kis kíváncsiskodás -- milyen sportot űztél fiatalabb korodban, esetleg még most is?

Egy ideig futottam, de csak hobbiszinten. Később sajnáltam a szabadidőmet ilyesmire fordítani… Mostanában napi 15 kilométert tekerek munkába és -ból, ezzel összekötöm a kellemest a hasznossal.

Lezárva a jövő és jelen sportját egy utolsó általánosabb kérdés: mennyire komolyan gondoltad azt a fenyegetést, hogy csak jövőre kezdesz bele a következő regényedbe? Ha ezt sikerülne is betartanod, azért novellákkal ugye ellátod az olvasóidat?

Ez a heteken belül megszülető ikrek miatt szinte biztos. A megíráshoz pedig kell nagyjából két év. Úgyhogy egyelőre a novellákra fogok koncentrálni, aztán meglátom, mikor tudok nekiállni a következő regénynek.

Oldal tetejére

Martin Máté Ütközete a sport komor jövőjével

Máté, rólad sem sikerült semmit kiderítenem, neked kell hát elmondanod annyit, amennyit az olvasókkal közölni szeretnél magadról.

Nos, ami engem illet 1979. augusztus 6.-án láttam meg a napvilágot Budapest városában. Aztán felnőttem, elvégeztem mindenféle iskolákat, még az egyetembe is belekóstoltam (csak nem fejeztem be), azóta meg dolgoztam mindenfélét, jelenleg két munkahely között állomásozok (vagyis most nincs, de ezt azért nem feltétlenül közölném mindenkivel).

Mióta írsz, milyen zsánerben tevékenykedsz, megjelentek már valahol az írásaid, milyen pályázatokon vettél részt? Ha a sci-fi a kedvenc témád, mikor, hol találkoztál vele, ki/mi (író, könyv, film) szerettette meg veled?

16-17 éves korom óta írok, szinte csak sci-fit. Nem tudatosan választottam, hanem ösztönösen fordultam a legnagyobb szabadságot adó műfaj felé, bár ebben a Brazil című film sokat segített. Írtam egy rakás novellát, egy regényt (meg jó pár félkészt), mostanában meg belekóstoltam a fantasyba is. Eddig csak egy-két pályázaton vettem részt, még soha nem jelent meg írásom.

Az Ütközet témájának köze van a nemrég lezajlott Olimpia körül felpezsdülő vitáknak? A dopping örök kérdéséhez? Hiszen már most is hallatszottak olyan hangok, hogy talán legalizálni kellene az egyre inkább utolérhetetlenné váló kémiai teljesítményfokozást... Komolyan gondolod, hogy a jövő a bionikus teljesítményfokozásé? Miért választottál ennyire leegyszerűsített tragikus véget a meccsnek? (Hangsúlyozod, hogy mennyire költséges az élsportolók felkészítése, és akkor bedobsz a mélyvízbe egy pályája elején lévő fiatal tehetséget, egyenesen a "húsdarálóba", ez valahogy túl egyszerű megoldás... Bocs, csak előbújt belőlem a kritikus.)

A novella témájának persze köze van a doppinghoz, és ennek a logikus továbbfejlesztéséhez, a beültetésekhez. Ennek a réme nem túl távoli, már ma is itt lebeg a lehetősége. Ami a tragikus végkifejletet (meg a kritikádat :)) illeti, ezzel részben azt a kegyetlen szemléletet akartam illusztrálni, ahogy a sportolókat csupán fogyóeszközként kezelik, másfelől meg azt az emberi hülyeséget, hogy képesek vagyunk rengeteg energiát, pénzt fektetni valamibe (vagy valakibe), aztán túl korán vetjük be, csak hogy minél előbb lássunk pénzt belőle, aztán ennek néha koppanás a vége.

Egy ennyire rövid novellában merészen több szálon is futtatod a cselekményt, tanultál valahol írni, vagy ösztönösen dolgozol? Ügyesen választottad ki egyik karakternek a gyereket, akivel végül kimondatod a történet mondanivalóját... Mindez bennem olyan megérzést kelt, mintha nem tartoznál az amatőr írók közé. Szóval, Máté, hogy van ez?

Az írást soha nem tanultam, csak írtam. Tényleg az ösztönös írók közé tartozom, amikor belekezdek egy történetbe, gyakran csak az elejét és a végét tudom, a többi jön menet közben. Ebbe a novellába speciel úgy vágtam bele, hogy még a végéről sem volt fogalmam, csak leírtam, majd mikor kész volt, akkor átszerkesztettem.

Oldal tetejére

Egy Punk angyali önkifejezése – Fekete László

Még egy név, amelynek azonosításában nem segít a google. A sok Németh László közül vajon ki lehetsz?

A néven meglepődtem, senki nem szólít így már jó ideje, csak RaVEn. Egyszerűen. A képregényekről: nem csak képregényeket rajzolok, írok is, amatőr filmet rendezek. Eddig összesen egy-két félbe hagyott, kis költségvetésű film sikerült. És egy pár szintén félbe hagyott rajzfilm. Asszem, mindenből találni részleteket a neten. A két darab képregény, amit a pályázatra rajzoltam, elég régi ötletek, most csak azért kiviteleztem őket, hogy valamilyen helyezést elérjek a versenyen.

A pályázatra beküldött történeted nem sci-fi, hanem szeretet-misztérium. Fekete-fehér színekkel, melynek monoton komorságát csak a vér élénksége pezsdíti fel. Erős érzelmeket vált ki, de bennem kételyeket is ébresztett. Tényleg szükség van ennyi vérre? És még egy félkomoly kérdés, szerinted véreznek az angyalok? Mennyi idő alatt, milyen technikával született meg az Angyalsikoly.

Az Angyal-Sikoly egy hét alatt készült el, egyszerű ceruza-tollrajz technikával. Ez a történet tényleg nagyon régi, és az általam már igen régen kreált világhoz kötődik az egész. Az eredeti képregénynek Noise a címe, ebben az Angyal, (Sophia) csupán egy mellékszereplő. A Noise a kezdetektől ezt a monoton komorságot viseli magán, nem is szerettem volna eltérni ettől. Az erőszak és a töménytelen vér nem öncélú, értelmetlen dekoráció, Sophia halandóvá válásával együtt jár a haldoklása, és a képregényekben az efféle szándékosan eltúlzott mértékű vért teljesen helyén valónak láttam. És hogy science fiction helyett szeretet-misztérium? Hát igen, de én két képregényt küldtem be, a "past's in shadow" képregényem is elég régi már, ez egy létsíkok közt vándorló férfiról szól, aki ugye nagyjából abból a világból indult, ahol mi élünk. Emlékei nincsenek, innen a cím, nem tudom, hogy jól fordítottam-e a 'Múlt árnyékban' , vagy valami ilyesmi akar lenni. A beküldött pár oldalban találkozik egy Konax-al, aki a hozzá hasonlókra vadászik. Elbeszélgetnek, majd egymásnak ugranak. Körülbelül ennyi a cselekmény, amely közelebb áll a sci-fi műfajához. Az én szívem viszont a misztikus, meseszerű dolgok felé húz, ezért küldtem egy ilyet is. De kedvelem a sci-fit, sokat olvastam régen belőle, mostanában inkább misztikust, de egyébként bármit, ami a kezem ügyébe kerül, és megtetszik.

És valamit rólad is szeretnék megtudni. Ki vagy te, Németh László? Árulj el mindent, amit hajlandó vagy magadról megosztani az olvasókkal! Rád bízom, mit. De azért áruld el, hogy vallásos vagy-e? És mik a jövőre vonatkozó elképzeléseid?

Vallásos vagyok, pontosítva hiszek egy felsőbb hatalomban, az Egyházban nem. A történetek, rajzok megalkotása függ a kedélyemtől, igen, és az életvitelem miatt a legtöbb alkotásom rengeteg ideig nem kézzel fogható, egyszerűen várakozik a fejemben. Hat-hét éve Punk vagyok, nem vagyok huzamosabb ideig egy helyen, így sok munkám, amiket itt-ott elkészítek, elkallódik. Egyébként húsz éves vagyok, a nemtörődömségemből kifolyólag tíz osztállyal, egy szakmával büszkélkedhetek - ahonnan az idén sikeresen kidobattam magam. Egészen kis koromtól rajzolok, írok, ez az a két biztos pont, ami végigkísérte az egész életemet. Rajzolni egyszer tanultam, egy művészképző valamin, nem emlékszem rá, talán egy-két évig tartott, és nagyon kicsi voltam, úgyhogy erről egyebet nem tudok mondani. Ezen kívül sehol nem tanultam semmit, nincs forgatókönyvíróm, csak rengeteg barátom, akikből ihletet és lendületet merítek az önkifejezéshez. Jövőre vonatkozó elképzeléseim nincsenek, csak reménykedni tudok, hogy tetszik valakinek annyira a munkásságom, hogy akár meg is élhessek belőle nagy nehezen. Nincsenek nagy igényeim, ugye.

Oldal tetejére

Ódor Ákos az út elején… Mint azok

Szerzőnk a tapasztaltabb írók közé tartozik. Mégis ki vagy te, Ákos?

Hogy tapasztaltabb írók közé tartozom-e, nem tudom. Én még nagyon az út elején érzem magam, még keresem a hangomat, próbálkozom. Hogy ki vagyok? Egy, a huszonhetedik életévét idén betöltő fiatalember Székesfehérvárról. Civil foglalkozásban költségmérnökként dolgozom multinacionális környezetben. Talán ezért is választottam a hobbinak az írást. A rideg tényekből és adathalmazból jól esik a képzelet vizeire evezni.

Hogyan, mikor és mit kezdtél írni? Eddig hol jelentek meg írásaid?

Írni nagyon későn kezdtem, bár édesanyám elmondása szerint óvodás koromban megjósoltam magamnak ezt a jövőt. Ami azt illeti, 2003-ban ültem neki először komolyan. Barátom és hű kritikusom, a pályázaton második helyezést elért Sümegi Attila bíztatására. Addig is bele-belecsíptem hosszabb fanfiction művekbe, de nem jutottam sokáig. Az áttörést egy közösen alkotott fantasy világra írt regény adta meg.
Fantasyn nőttem fel, azt is írok könnyebben. Szándékosan nem szívesebbent írtam, mert nem igaz, és véletlenül sem szeretném most, az elején skatulyába zárni magam. Szóval jött a fiókírás, még mindig mindenféle utánajárás nélkül. Aztán adódott egy lehetőség a hazai szerepjáték berkein belül. Próbálkoztam és harmadik helyet csíptem el, ami megjelenést jelentett.
A novellával nehezen indultak a munkálatok, viszont a szerkesztési procedúra ébresztett rá, hogy az írást lehet, és kell is komolyabban venni. Azóta sok mindent szedtem magamra különböző internetes oldalakról, nyomtatott szakirodalomból, hozzáértőbbek tanácsaiból. Mindent összevetve úgy gondolom, ez a mostani novellámon meg is látszik. A tudásszomjam óriási, a lehetőségek pedig előttem hevernek további pályázatok képében. Élni fogok velük.
Egyébként szeretek pályázatra írni. Szeretem feszegetni egy témakör határait, meghökkentő dolgokon gondolkodni, és egyáltalán kísérletezni. Ezért is próbáltam ki magam sci-fi berkekben, és ezért lett a novellám háttérvilága is meghökkentő.

A pályaműved érdekes, bár elég hihetetlen alapötletből indul ki, háborúk helyett sporttal lerendezni a konfliktusokat, de mindezt elnyomja a fogyatékos szál, miért? És végre valaki, hazánkba, igaz, atomháború által sújtott Mo-ra, helyezte a történet cselekményét. Jellemző rád a posztapokaliptikus Föld ábrázolása?

Mindent egybevetve mégsem a posztapokalizmus motivált, hanem az emberben lezajló, a hétköznap problémái kapcsán felmerülő folyamatok. Mivel még nem érzem elég gyakorlottnak magam a sci-fiben, nem is igazán mertem mélyére nyúlni a háttérvilágnak, és mindenféle logikátlan magyarázkodásba vágni. Így is akadt javítani való a szerkesztés során. Szóval maradt a fogyatékos szál, ami a jövőben zajlik, de nem is annyira a jövő problémája.
Ami a helyszínt illeti, elmaradhatatlan kelléke volt annak, hogy közelebb hozzam az olvasóhoz a történetet. Az elkövetkező pályázatokon is ehhez igyekszem tartani magam. Bár nem vagyok ellenére a más országokban zajló, idegen emberekről szóló történeteknek, ha nem fantasyt írok, magyar emberekről szeretnék írni.
De amúgy nem vagyok megrögzött borúlátó. Jellemző az írásaimra a komorság, ami azt illeti, nem vagyok az a tipikus happy endes fajta sem, de szeretek szép dolgokról írni. A történeteim változó színpadon zajlanak. A fantasyben abszolút a fantáziámra bízom magam, a meglévő tényadatokat is szeretem szabadon értelmezni, és kibővíteni a skálát. Régóta dédelgetek egy hosszabb hangvételű történetet, ami valahol fantasy ugyan, de a mai Magyarország területén játszódna. És persze ott vannak a sci-fi történetek, amiket pedig szeretek minél távolabb előretenni az időben. Gondolom sejthető, hogy miért: mert több lehetőségem marad a fantáziámat használni a tényadatokkal szemben.
Nagyjából ennyi lennék én. De bízom benne, hogy az olvasók és a kritikusok tovább lendítenek majd az állapot felé, amikor őszintén mondhatom: tapasztalt, sokat publikált, és talán sikeres író is vagyok.

Oldal tetejére

Sümegi Attila útkeresése

Attila, három novellád elolvasása után kérdezem: honnan jön ez a kemény, sötét világlátásod?

Érdekes, hogy sötétnek találod azt, ahogyan bemutatom a lehetséges jövőt, ugyanis optimistának tartom magamat, és minden történetem végén megjelenik a remény. Hiszem azt, hogy az ember képes minden gödörből kilábalni, akár maga ásta azt, akár mások ásták neki. Azt gondolom, hogy a jövő mindenképpen ijesztő a jelen emberének, egyrészt az ismeretlensége, másrészt a megjósolható "trendeknek" köszönhetően. Ez utóbbi esetében arra célzok, hogy minden generáció eleve idegenkedik az eljövendő nemzedéktől, a saját értékrendjét, erkölcsi normáit jobbnak és erősebbnek hiszi. Ezért tűnik talán a jövő keménynek és sötétnek.

Rövid cv-d arról árulkodik, hogy szereted magad kipróbálni az élet sok területén. "Kalandozásaiddal" megismertetnéd az Ú. G. olvasóit is?

Igen, eltaláltad a szót, ezek valóban kalandozások. Az egész abból fakad, hogy gyerekkoromban mindent utánoztam. Olvastam egy könyvet, és én is elkezdtem írni egyet, fellapoztam egy képregényt, aztán máris a rajzlap fölött görnyedve dolgoztam, de soha nem tudtam megmaradni egy "helyben". Így történhetett meg, hogy belefogtam az írásba, költészetbe, grafikába, színjátszásba, filmezésbe. Igyekeztem mindenben megtalálni a helyemet, és ami nem ment, nem erőltettem.
A költészet túlságosan bensőséges volt, hogy tovább folytassam, bár idén jelent meg néhány haikum nyomtatásban. A grafika inkább hobbi szinten maradt meg, a filmezéshez pedig túlságosan sok eszköz, energia és pénz szükségeltetik, hogy komolyan lehessen csinálni.
A színjátszás területén meglehetősen magasra jutottam a Dinnye Stúdió nevezetű abszurd humorú társulattal, amellyel a Monty Python nyomdokaiba léptünk.

És mi indított el az íróvá válás útján?

Egy évvel ezelőtt fejeztem be egy fantasy világ kidolgozását, amely közel tíz évet vett el az életemből. Ezután jókora űr maradt bennem, rengeteg felhalmozott energia. Eszembe jutott, hogy minden alkalommal, mikor megkérdezték tőlem az életem során, hogy mit szeretnék a legjobban, azt válaszoltam: belépni egy könyvesboltba és szembetalálkozni egy saját könyvemmel. Úgy éreztem, elértem abba a korba, mikor el kell döntenem, mit akarok kezdeni a sok gondolattal, ami a fejembe szorult. Az írás mindig is az életem része volt.

Mi az, ami vonz a sci-fi írásában?

Az írásban az vonz, ami az olvasásban. Keresem az élményt, a katarzist. Számomra egy jó könyv olvasása és írása ugyanazt az érzést nyújtja. A főhőssel együtt jutok el valahova, és ha gyomorszorító érzéssel teszem le a könyvet vagy állok fel a billentyűzet mellől, akkor tudom, hogy valami történt.
A sci-fi írás számomra a lehetőségeket jelenti. Egyrészt a jövő lehetőségeinek feltárását, másrészt az emberi lélek és a jövő kapcsolatának alakulását. Azt gondolom, hogy az ember csak a tudomány területén változott, fejlődött, de a lélek terén változatlan maradt. Az ókori ember ugyanúgy félt az ismeretlentől, mint a ma vagy a jövő embere.
A sci-fi segítségével olyan helyzetbe hozhatom a szereplőket, amelyekkel a jelenben nem, vagy nem abban a formában találkozhatnak. Ez egy érdekes kísérlet számomra.

Egyébként harminc éves vagyok, nős, székesfehérvári lakos. Minőségbiztosítási mérnökként dolgozom, hobbim a történelem, a filmek, az éneklés és természetesen az írás.

A Célegyenes kiégett autóversenyzője néhány motívum kivételével akár a jelenben is száguldhatna értelmét vesztett célja felé.

Igen, ha magát a történetet nézzük, akkor valóban egy kiégett férfi útkereséséről szól az egész, de mégis szükségem volt arra, hogy a jövőbe helyezzem a főhőst a kellő kontraszt érdekében. Hármas szándék vezérelt: bemutassam, hogy az emberek manapság (és a jövőben is) csak a külsőségekkel foglalkoznak, hogy ez elidegenedéshez vezet (ahogy tökéletesednek a gépek, úgy gépiesedünk el mi is), és végül, hogy az emberi lélek nem másolható, és nem legyőzhető. Ilyen szempontból valóban nincs erkölcsi kérdés, hacsak a klasszikus kérdés ("mi számít megcsalásnak?") új köntösbe öltöztetését nem tekintjük annak.

Milyen terveid vannak, merre akarsz továbbhaladni az irodalomban?

Mint említettem, egyelőre keresem az utam. Annyi bizonyos, hogy mindig az embert és az emberi lelket fogom a középpontba állítani, valamint a jövő társadalmai is érdekelnek.
Abban is bizonyos vagyok, hogy nem csak sci-fit fogok írni.

Oldal tetejére

Udvari Máté Viadala a "tökéletes értetlenséggel"

A Viadal és némi jóindulattal még a Kölcsönhatás is akár a szomszédságunkban játszódhatna. A hétköznapi világunk fantasztikus történeteinek írója lennél?

Nagyon szeretem azt a fajta sci-fit, amely mélyen gyökerezik a jelenünkben, és a futurisztikus elemek szerepe minimális, de nincs ilyen koncepcióm. Egyébként érdekes kihívásnak tekintem a hétköznapok „megscifisítését”, és a fordítottját is, a jövő hétköznapjainak bemutatását.

Ez a szokványos munkamódszered?

Azt hiszem, az ötlet, a mondanivaló „választja” a megírási formát, ezúttal is ez történt.

Jó sokáig gördül előre a hétköznapi cselekmény, aztán a vége előtt pár bekezdéssel durran a fantasztikus elem. De miért hiányzik a magyarázat?

Úgy véltem írás közben, hogy ez a történet nem feltétlenül igényli – esetleg nem is engedi – a magyarázatot.

Nem lustaságból, nyilván szándékosan írtad úgy a Viadalt, hogy a MASZFIT kategorizálása szerint a /találkozások idegen értelemmel/-nek a /tökéletes értetlenség/ alpontjába férjen be?

Lem-rajongó vagyok, próbáltam követni a Mestert... Viccet félretéve, azt hiszem, a történet logikája nem engedi, hogy létrejöjjön bármiféle kapcsolat. Ahogy a bikaviadalon az embereket nem érdekli a bika, úgy az idegenek sem foglalkoznak a történet szereplőivel.

De ugye tudod, hogy ezzel a megoldatlan rejtéllyel nagy kockázatot vállaltál? Mert az olvasók jó része nem kedveli az ilyen lezáratlan talányokat... Tehát miért választottad ezt a szokatlan lezárást, esetleg a módszer "mellbevágó" funkciója miatt (mert az olvasó kétségkívül elolvassa az utolsó mondatokat, és akkor... újraolvassa, majd elkezd töprengeni...)?

Szeretem, ha egy írás megpróbál gondolkodtatni, vagy éppen engedi az olvasót, hogy a saját képzeletével válaszolja meg azokat a kérdéseket, amelyeket a novella – ha az író jól végezte dolgát – fölvet benne.

Milyen a többi írásod?

Témára is, minőségre is sokfélét termett az elmúlt nyolc év. Sokat írok pályázatokra, és ez meghatározza a hangulatot, a környezetet is. A klasszikusnak mondható szereplő- és eszköztárat – robotok, űrhajózás, mesterséges értelem, világvége utáni emberiség, stb. – nagyrészt végigpróbáltam.

Kedvenc témáid?

Talán a felelősség vállalása és az emberi méltóság problémaköre. De az eddigi „életművem” ugyancsak heterogén, ami nem is csoda, hiszen voltaképpen a kamaszkoromat reprezentálja…

Zsánereid?

Sci-fi és fantasy. Mutatóba van néhány régi novellám, ami nem fantasztikus.

És egy unalmasan hagyományos kérdés: mikor, milyen előzmények után kezdtél el írni?

Kisiskolás koromban rengeteg tengerész- és indiántörténetet olvastam (utóbbi hozadéka internetes nicknevem, a mohicane), azután édesapám adta a kezembe László Endre Szíriusz kapitány-történeteit. Az első oldal végére eldőlt a sorsom, onnantól faltam a sci-fiket. 13-14 évesen olvastam Bradburyt, és annyira megragadott az ő érzelmekben gazdag stílusa, problémalátása, hogy megpróbáltam utánozni.

És ki vagy te, Udvari Máté?

Baján születtem, jelenleg Szegeden vagyok egyetemista, konkrétan gyógyszerészhallgató. Ezt talán azért érdemes megemlíteni, mert ezer szállal kötődöm az Alföldhöz, mint ahogyan azt a kedves olvasók talán a novellámból is kitalálhatták. És az is biztos, hogy szűkebb hazám, a Délvidék még szerepet fog kapni az írásaimban.

Oldal tetejére

Bán János kirándulása a jövő Olimpiájára

A Stadion őre c. novellában olyan jövőről mesélsz, amelyet kizárólag a sportélettel jellemzel, miért nem tudunk meg semmit arról a világról? Ez a világ az általad teremtett korábbi sci-fi világokhoz tartozik, vagy csak a novellapályázat kedvéért találtad ki?

Nem tartottam szükségesnek a világ leírását, mert szerintem nincs jelentősége. Bármilyen világot el lehet képzelni a leírt történet hátteréül, a lényegnek, ami a történet szempontjából érdekes, ki kell derülnie az elszórt információkból. Elvileg hozzá lehet csapni a hátteret bármely világhoz, de szerintem fölösleges. Kimondottan a novellapályázathoz született az ötlet.

Miért éppen a magányon keresztül ábrázolod a jövő sportvilágát? Az olimpiai bolygó stadionjainak végtelenségig elmagányosodott őre magára veszi a sport eszmei értékeinek képviseletét. Azzal hogy kimondja a "soha nem adhatja fel" jelszót, tulajdonképpen egyfajta groteszkbe hajló kesernyés befejezéssel visszatér a hellászi futó kitartásához. Akkor is ki kell tartani, ha mindenki, az egész Föld sorsára hagyja az embert, vagy az őr reakciója már az ébredező elmezavar első jele? Megmagyaráznád, te hogyan értelmezed az írásodat?

Nem hiszem, hogy sokat tudnék boncolgatni rajta. Ebben a történetben nyilvánvalóan nem a sport részletei, milyensége a lényeg, nem a tudományos, technikai háttere, hanem talán az a már ma sem egyértelmű eszme, amit maga a sport jelképez. Az emberi kitartás. A soha fel nem adás. A mindig magasabbra törekvés. A stadion őre nem sportoló, végzi végtelenül unalmas, monoton munkáját egy bolygón, ahol négyévente összegyűlik a világűrben szétszóródott emberiség, hogy valamiféle hipermodern (?) olimpián megmérkőzzenek egymással. Csakhogy egyszer nem érkezik senki. Nem tudjuk mi történt, legfeljebb sejtjük. Mindent és mindenkit elpusztító űrháború? Járvány? Idegen támadás? Mindegy mi történt, a tény, hogy az emberiség eltűnt. Nem jelentkeznek, a stadion őre talán örökre egyedül maradt. Ilyen helyzetben van még értelme a munkájának? Minek tartsa karban a stadiont, ha soha többé nem versenyez ott senki? Van még értelme egyáltalán mindannak, amit a sport megtestesít? Fel lehet egyáltalán adni a legreménytelenebb helyzetben? A stadion őre nem sokat tehet. Nincs többé, aki fusson a stadionban, csak ő maradt. Neki kell tehát folytatnia, neki kell eredményt produkálnia, abban a reményben, hátha egy napon jön majd valaki, talán egy túlélő, aki újabb eredménnyel írja fölé az övét. Csak a remény marad, hogy valamikor újabb és újabb csúcsok születnek. A lényeg, hogy addig is folytatni kell! Szerintem az emberi természetben ez a mentalitás a legtiszteletreméltóbb. Éppen ezért nem érzem túlzottan groteszknek a befejezést, legfeljebb annyira, amennyire a felvázolt szituáció önmagában groteszk.

Hogyan képzeljük el, hogy egy főállásban is eleve írással foglalkozó ember hogyan ír hobbiból? Nincs betűundorod egy, a szerkesztőségben, kéziratok olvasása után eltöltött hosszú nap után? Számodra mi jelent kikapcsolódást, pihenést?

Nincs betűundorom, bár néha csak ahhoz érzek elég indíttatást, hogy zenét hallgassak, vagy filmet nézzek. De belemerülni egy kialakuló világba, megteremteni egy történetet, működtetni, figyelni a beleszülető karaktereket, ez nekem mindennél pihentetőbb "hobbi".

Kíváncsiskodásomra János elárulta, hogy "Különben nem ezt a novellát szerettem volna megírni. Elkezdtem egy másikat, talán még ma be is fejezem. Az nem ennyire optimista hangvételű :-)

Tehát utolsó kérdésként -- hol olvashatjuk majd a pályázatra eredetileg szánt írást?

A következő Cherubion science fiction antológiában lesz olvasható. Ez a novella sokkal inkább a sport jövőjéről szól. Na, ez valóban groteszk, talán egy kicsit cinikus is. Vagy nagyon. És bár a hangvétele könnyedebb, szatirikusabb a "Stadion Őré"-nél, a végkicsengése egészen más. A két novella ilyen szempontból egy kérdéskör két, teljesen más oldalát igyekszik bemutatni.

Oldal tetejére

Hamza Pál botanikus barátsága

Mielőtt lelepleznénk az író titokzatos kapcsolatát, kértem tőle pár mondatot az életéről.

Kisvárdán születtem 1974-ben, és azon a környéken is nőttem fel. Gyerekkorom óta szeretek rajzolni és festeni. Ez egyébként furcsa lett volna, ha nem így történik, ugyanis édesanyám képfestő. Általában olajjal fest vászonra. Én maradtam a grafikánál, majd képregényeket is kezdtem rajzolni, először természetesen az asztalfióknak.
Édesanyám testvérétől, aki szintén képfestő és grafikus, az egyik születésnapomra kaptam két könyvet, amiknek nagyon örültem, hiszen most már nem csak autodidakta módon tanulhattam a képregény készítés fortélyait. Aztán 1994-ben, az Oroszlányi Képregény-találkozón, második helyezést értem el a Hajótörött című Sf képregényemmel. A sikeren felbuzdulva kezdtem képregénykiadók után kutatni. Először a Morbid magazinban jelentek meg képregényeim, grafikáim, aztán jöttek sorra a többi szórakoztató lapok, mint pl. a Kismalac, Móricka.
Aztán 1999-ben beiratkoztam rajzanimációs szakra a Pannónia Rajzfilmstúdióba. Tanulmányaim végeztével a Varga Stúdióban helyezkedtem el.

Tulajdonképpen milyen jellegű képregények rejtőznek ezekben a com-xokban és mórickákban?

Amikor felkértek, hogy rajzoljak a Com-x képregénymagazinba örömmel vettem. Itt az erotikát keverhettem az egyik kedvenc műfajommal, a sci-fivel. Ide tucatnyi képregényt rajzoltam. Volt olyan történet, amelyiknek élő szereplők voltak a főhősei.
A Com-x képregénymagazin kapcsán csináltak a grafikusokkal egy interjút a fókusz riporterei. Többek között olyan kérdéseik voltak, hogy van-e igény az ilyen típusú képregényekre hazai berkekben? Nos igen, van!

A képregénytől hogyan jutottál el az irodalomig?

Az írás régebben annyira nem vonzott, inkább olvasni szerettem sokat. Aztán egy szép nyári délutánon a vidámparki Luan tónál támadt egy nagyszerű ötletem. Ott helyben elkezdtem lefirkantani a történetet. A történet napról-napra duzzadt és végül nem képregény alapjául szolgáló storybard lett belőle, hanem regény.
Aztán később írtam egy novellát is, ami megjelent a Morbid magazinban, ez volt a Fenevadak c. dark fantasy írásom. Innentől kezdve irogatni kezdtem novellákat is, igaz az asztalfióknak. Időközben pályázatokra kezdtem beküldeni az írásaim. A Solaria Sci-fi Magazin honlapján és a Karcolat.hu írói honlapon fellelhető pár írásom. Az Új Galaxis aktuális pályázatára beküldött írásom bekerült a legjobb tíz közé.

Az eddigiekkel ellentétben a legfrissebb írásodból hiányzik a gyengébb nem. Főszereplődet egy szobanövényhez köti megbonthatatlan barátság. Az intelligens növény és a mutáns ember kapcsolata a novella legérdekesebb motívuma, miért nem fejtetted ki alaposabban? És egyáltalán, honnan jött ez az ötlet? Kertészkedsz, netán tele van a lakásod exotikus növényekkel? És miután nem zártad le a novellát, gondolom, folytatni szándékozod a gonoszba átköltözött ízeltlábú hős kalandjaid?

Vannak szobanövényeink, és virágoskertünk is, a főhős mellé kellett egy barát is, csak ki kellett néznem az ablakon és már tudtam, hogy a barát egy növény lesz, aki beszélni is tud. A kettejük között szövődött barátságot azért nem fejtettem ki jobban, mert még így is fájó, hogy a főszereplő elveszíti a legjobb barátját, ha jobban kifejtem mennyire jóban vannak, az olvasó elsírja magát, és én is. Nem akartam egy csöpögős, szirupos novellát írni. A novella végét nyitottan hagytam, ha támad egy kimondottan jó, izgalmas, érdekes ötletem, valószínűleg folytatni fogom.

Oldal tetejére

Kovács Ákos "fenyegetése"

Ki vagy, Ákos, hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fi irodalommal?

Kovács Ákosnak hívnak, Győrben élek és dogozom egy távközlési cég alkalmazásában. Első novellámat egy játékos kihívásra írtam néhány évvel ezelőtt, és az általam vártnál sokkal kedvezőbb fogadtatás hatására úgy döntöttem, gondolataimat ezentúl nem hagyom veszni.

Ezeket a gondolataidat, történeteidet hol olvashatjuk?

Korábbi novelláim a Solaria sci-fi magazin és a Terra fantasztikus irodalmi antológia internetes honlapján olvashatók, illetve az Új Galaxis tudományos-fantasztikus antológia egyik korábbi számában jelent meg egy időutazásos novellám.

Ákos, lenyűgöző képzelőerőről tanúskodó írással jelentkeztél ebbe a pályázatába is. Az olvasónak mégis hiányérzete támad. Foglald össze röviden, mi ez az általad teremtett világ és az Örökkévaló Gyémánt? Találkozhatunk a szereplőiddel másutt is? Ugye folytatódik ez a szokatlan történet?

A Napjaitok megszámlálva című novellában ábrázolt világ alapja egy regény, melyet a Terra magazin szerkesztőinek unszolására kezdtem el írni, két évvel ezelőtt. Ez a (kis)regény - az én lustaságomnak köszönhetően - el is készült, meg nem is, és az a faramuci helyezet állt elő, hogy a regényhez lazán kapcsolódó novella előbb lesz olvasható, mint az alapmű.. A Vágyálmok ligája jelenleg az utolsó módosításokat "szenvedi el", és amikorra a Napjaitok megszámlálva írásom megjelenik, addigra már az is elnyeri végső formáját. (remélem) Talán egyszer majd az olvasók is "kézbe vehetik" valamilyen (írott vagy elektronikus) formában.
Visszatérve a novellára, a "lazán kapcsolódás" azt jelenti, hogy olyan személyekre, eseményekre történik hivatkozás (pl. Art Gruwell, az emberiség nem éppen feddhetetlen elnöke, vagy az Örökkévaló Gyémánt, "aki" nem más, mint a fényvárók vallásának az istene), akik a regényben szerepelnek, viszont igyekeztem az utalásokat érthetővé tenni.
Felvetődhet a kérdés, miért ezt az olvasó számára ismeretlen világot választottam a sporthoz kapcsolódó novella alapjául. Amikor olvastam a felhívást az Új Galaxis sporttal kapcsolatos pályázatára, majdnem egy éve nem írtam már semmit, és úgy gondoltam, könnyebb lenne a visszarázódás egy fix, korábban kidolgozott háttérrel. Emiatt nem is nagyon vártam, hogy a novella bekerüljön a kiválasztott pályázati anyagok közé.

Milyen megfontolásból vontál párhuzamot az élet mesterségesen felgyorsított átélése és a sport között?

A novellában elbeszélt sportverseny nem tudatos előkészület eredménye, úgy is mondhatnák, csak úgy jött, amikor eltűnődtem a jövő lehetséges sportján (szándékosan háttérbe szorítva a testmozgást), ám ahhoz, hogy bele is vágjak, az kellett, hogy egy sportcsatorna élőben közvetítsen számítógépes futballprogrammal játszó/versenyző fiatalokat (asztal előtt ülve, fejükön fülhallgató). Ekkor gondoltam rá, hogy ezek szerint a sportba sok minden belefér, pláne, ha a jövőről beszélünk.

És a te, valamint a hőseid jövője?

A távolabbi terveim eléggé képlékenyek. Még nem egyértelmű számomra sem, mennyire keveredtem bele, illetve kikeveredem-e a fent említett regényből, mindenesetre a befejezése, és e novellában feltűnő fiatal hölgy, Melissa színrelépése szinte követeli a folytatást.
Fenyegetés ON. Ezen kívül, ha ötletek jönnek, novellák is jönni fognak. Fenyegetés OFF.

Oldal tetejére

Szabó Tamás túlélési rendszerei, aka Futása

Furcsa világba vitted el az olvasókat, Tamás. A megállíthatatlanul növekvő hőség és az elsivatagosodó táj poklába. Az elembertelenedett szereplőid kegyetlen viselkedésének kárhozatába. A futás itt, a lassan bekövetkező ökológiai világvég témán belül mintha csak egyféle mellékmotívum lenne, amellyel a pályázatra felkészítetted a novelládat. Magyarázd hát el, hogyan is keletkezett ez az írás, és miért vagy fiatal korod ellenére ilyen végtelenül pesszimista!

Harmincnégy éves vagyok, és a Kutyák című novella történetének alapelemei (hőség, futás, ember-állat verseny) már régóta bennem voltak, de az írás alapvetően a pályázatra készült. A negatív jövőkép csupán kerete egy olyan összehasonlításnak, mely különböző (túl)élési rendszereket tartalmaz. Mivel ezek mindegyike kudarcot vall - a futás, a menekülés marad egyetlen lehetőségként. A pesszimizmus inkább a jelenlegi jövőképeink életképtelenségének szól. Számomra úgy tűnik, még csak elképzelni sem tudjuk az előttünk álló idők veszélyeit.

Ahogy a Kutyákban, úgy a többi novelládban is jelen van a horror, a lidérces világok nyomasztó atmoszférája?

Alapvetően olyan horrort próbálok írni, hol a világunk normalitásába betolakszik valami szörnyű. Van egy biztonságosnak tűnő háttér, mely minduntalan felfeslik. Nagyon izgalmas elképzelni, hogy az egyes karakterek hogy viselkednek, reagálnak ilyen krízishelyzetekben…

És honnan ered az az érzékletes képekben tobzódó, dinamikus írásmódod?

Az írástechnika alapja a forgatókönyvírói tanulmányaimban rejlik. Pár forgatókönyves pályázat megnyerése után a Katapult Filmmel elkezdtünk dolgozni egy újkori magyar horrorfilmen. A történet egy elhagyott magyarországi faluban játszódott volna, hol boszorkány vette át az uralmat. Egészen a castingig eljutottunk, de sajnos hazai támogatást erre a mélyen lenézett - ám legalább piacképes! - műfajra nem kaptunk. Miután a külföldi producer is becsődölt - a dolog leállt. Nagyon sokat dolgoztam a forgatókönyvvel. A filmes nyelvezetben a tömör, dinamikus, képszerű, folyton előrerohanó látásmód elengedhetetlen - és ez a stílus persze átjött a prózámba is.

Hol és mit publikáltál eddig, és milyen elképzeléseid terveid vannak, ami a jövődet illeti?

Első publikálásom szomorú mementója a régi Galaktika utolsó száma volt, még a kilencvenes években. Aztán sokáig nem foglalkoztam írással. Most főképp a megnyert pályázatok kapcsán jelenek meg - idén ősszel például a Roham képregényújság aktuális periodikájában egy harmadik hellyel.

A hétköznapokon mivel foglalkozol, mi a kenyérkereső foglalkozásod, és hogyan tudod összeegyeztetni a szépirodalmi tevékenységeddel?

A hétköznapok kafkai módon telnek - életrajzilag és -szemléletileg egyaránt. Bölcsészdiplomával ügyintézőféleség vagyok egy pénzintézetnél. Éjszakánként írok, igyekszem majd minden nap egy órát gyakorolni. Az írás egy második munkahely és egyfajta elkötelezettség is - de mint a futás, ha jól csinálod, eszköz lehet a meneküléshez.

Oldal tetejére

Tovább a grafikusokhoz >>

Közreadva: 2008-12-08 (545 olvasás)

[ Vissza ]